Válaszutasok 1. rész 2. fejezet

Illés TaMara - Válaszutasok

ELSŐ RÉSZ

 2.    fejezet

      ~ Kaitlyn ~

      Két évvel ezelőtt...

Ahogy hátradőlt, még a széktámla nyikorgását is panasznak hallotta az iroda jótékony csendjében. Maratoni hosszúságúra nyúlt az értekezlet, rendesen el is fáradt, de ez jó fáradtság volt, ami elégedettséggel töltötte el. És csak ez számított. Késztetést érzett, hogy feltegye a lábát az asztalra, de végül megelégedett azzal, hogy levette a cipőjét és megtáncoltatta sajgó lábujjait. Már ez is luxusnak tűnt a közel kétórányi álldogálás után, amíg bemutatta a terveket a vezetőségi értekezleten.

Az elcsépelt, mégis beszédes „Megújulás” névre keresztelt projekt beindítása sok energiát felemésztett. Nagy volt rajta a nyomás, mert a siker függvénye volt, hogy a papíralapon megjelenő Extra megtartja, esetleg az elvárások szerint növeli-e a népszerűségét és vele az eladási példányszámot, ami nagy fegyvertény lett volna az online média világában. Ő pedig bizonyítani akart, és tudta, hogy fog is. Frissen kinevezett szerkesztőként sokan a bukását jósolták, de csak várják ki a végét!

A rábízott új mellékletet a szabadidőnek és az utazásnak szentelték. Épp az utóbbin dolgoztak, Nagy-Britannia kevésbé ismert tájait és üdülőhelyeit tervezték bemutatni új szemszögből. Kaitlyn szerint nincs annál unalmasabb, ha egy hotel üres étterméről és még üresebb wellness részlegéről tesznek be képeket a magazinokba, ezért ember- és természetközeli, élettel teli fotókat akart frappáns, lendületes, a helyszínre fókuszáló szöveggel. Hátha az is kedvet kap az itthoni üdüléshez, aki eddig külföldre járt.  

    Háromra hívta össze az értekezletet, amin Katie Stewart és Bob Hammond bemutatja a kiválasztott fotósok munkáit. Vagyis kereken tíz perce van ejtőzni, nézett az órájára. Kíváncsian várta, kiket találtak Bob-ék. Abban állapodtak meg, hogy a fotós külsős legyen, lendületes, de fogyaszthatóan művészi látásmóddal, aki sajátos látványvilággal valami pluszt tud hozzátenni a rovathoz. Katie fiatal lendületével, éles eszével, és nem kevésbé éles nyelvével jól kiegészítette a régi motoros Bob kissé lomha munkatempóját, amihez viszont remek ösztönök, beleérző készség és nagy tapasztalat társult. Azt remélte, hogy a férfi nyugodtságot sugalló ötletei Katie pörgő stílusának segítségével fognak megvalósulni.

Fürgén visszadugta a lábát a cipőbe és kiegyenesedett a székén, amikor valaki kopogott az irodaajtón.

–     Főztem egy kávét, kérsz te is egyet? – dugta be szőke, göndör fürtös fejét az ajtón Katie.

Kaitlyn belenézett a bögréjébe, amiben ott úszkált a reggeli dupla adag kihűlt maradéka.

–  Még az előzőt sem ittad meg, ugye? – sétált be Katie és felkapta az asztalról a bögrét. – Ebédelni azért voltál?

–     Nem volt időm – rántotta meg a vállát Kaitlyn. – Elhúzódott a vezetői értekezlet.

–     Az szívás – fintorgott Katie. – És legalább jól fogadták a terveket?

–     Igen, meglepően pozitívak voltak.

   Kaitlyn még most is csodálkozott, hogy a bemutatóját ilyen jól fogadták. Az igazgató külön kiemelte, hogy mennyire ígéretesnek látja a terveit, ami nagy szó, mert a vezetői dicséretért rendesen meg kellett dolgozni, bár Mr. Burke sosem fukarkodott az elismerő szavakkal, ha azt kiérdemelték. 

–   Ez remek hír! – villantott fel Katie egy boldog mosolyt. – A fotós bemutatónk meg neked fog tetszeni szerintem, úgyhogy ez egy jó nap. Ezt újratöltöm, a tárgyalóban megkapod – mutatta fel a bögrét és már ott sem volt. 

   Kaitlyn elégedetten dőlt hátra. Ha Katie ennyire pörög, akkor tényleg jó anyagot hoztak össze Bobbal. Engedélyezett magának még két perc nyugalmat, aztán felállt, lesimította fehér blúzát, tenyerével végigsöpört királykék, térdig érő szűk szoknyáján, lecsippentett róla egy szöszt, és átsétált a folyosó végén lévő tárgyalóba. A blézert az irodában hagyta, ennyi könnyítést engedélyezett magának.

–     Mindenki itt van? – futtatta végig a tekintetét a jól ismert arcokon, amikor elfoglalta a helyét az asztal végén, amin ott gőzölgött a bögre friss kávé. – Nagyszerű – mosolygott Katie-re. – Mielőtt elkezdjük a fotóbemutatót, mondanék pár szót. Tudjátok, hogy ma volt a vezetői értekezlet. Bemutattam a terveket, és jó volt a fogadtatás, zöld utat kaptunk – mosolygott, mire a kilencfős csapaton örömteli, izgatott moraj futott végig.

–   Mondtam én, hogy fasza kis anyag! – harsogott túl mindenkit Liam Fisher, akinek hátrazselézett haja csak úgy csillogott az erős lámpafényben.

–    A kultúra rovat felelősét hallottunk, hölgyek és urak – tapsolt Katie.

–    Akkor kezdhetjük? – nézett Kaitlyn Bobra, amikor elült a nevetés.

    A mappáját lapozgató férfi a rászegeződő tekintetek súlya alatt fészkelődni kezdett. Ötven évével ő volt a csapat korelnöke, de mindig feszengett, ha több ember előtt kellett beszélnie, bár Kaitlyn szerint erre semmi oka nem volt.

–   Nos … khm, igen – köszörülte a torkát Bob. – Szóval, Katie-vel utánanéztünk, hogy mi a helyzet a fotóspiacon, és rájöttünk, hogy sajnos nem is olyan egyszerű a dolog, mint gondoltuk. Első körben hét jelöltünk volt, ami gyorsan leapadt kettőre. A többiek nem fértek bele az elképzeléseinkbe vagy a keretünkbe, kettejük pedig teljesen be volt táblázva. Szóval maradt két jelölt portfoliója. Hogyan kéred? – fordult Kaitlyn felé.

–   Én gyorsan – vágta rá Liam. A nevető vagy méltatlankodó arcok láttán védekezőn emelte fel a kezét. – Most mi van? Még nem ebédeltem. Az a hülye telefoninterjú jól elhúzódott. A színházigazgatók elfogalt emberek, hat másik hívása volt, amíg nekem nyilatkozott. Majd’ kiugrik a szemem az éhségtől!

–   Oké, emberek, csigavér! – emelte fel a hangját Kaitlyn. – Essünk túl ezen, aztán mehet mindenki a dolgára. Bob, én a képeket akarom látni, nem érdekel, hogy ki csinálta őket, a felvételek alapján akarok dönteni. Akkor ezek a fotósok már beleférnek a limitünkbe, azt mondtad, ugye?

–     Az én limitembe nagyon is belefér az egyik – jelentette ki Katie csillogó szemmel.

–     Hé! Ez nem pasikereskedés – tiltakozott Liam.

–     Ki mondta, hogy pasi? – fordult felé Katie.

–   Nem a pasikra buksz? – képedt el Liam. – Már ha érted, mire gondolok – tette hozzá ördögi vigyorral.

–  De, pasikra, nagyokos, de én nem kereskedni akarok vele. Már ha érted, mire gondolok – kacsintott a lány Liam felé, mire ismét kitört a nevetés.

–     Ha mindenki kimulatta magát, esetleg láthatnánk végre a felvételeket, Bob? – csapott a tollával az asztalra Kaitlyn. – Tudom, hogy péntek délután van, de koncentráljatok még egy darabig! – tette hozzá, és mentális bejegyzést készített, hogy a péntek délutáni megbeszéléseket mostantól kerüljék.

Bob bekapcsolta a projektort és a torkát köszörülve a kivetítőre mutatott.

–   Íme, a képek. Harmincat mutatok összesen. Tizenötöt mindkét jelölttől, de összekeverve, vagyis az első tizenöt nem ugyanattól a fotóstól van.

A képek lélegzetelállítóak voltak. Volt közöttük természetet, épületet, embereket ábrázoló fotó és makrofelvétel is. Az anyag felénél sem tartottak, amikor Kaitlyn rájött, hogy igencsak nehéz helyzetben lennének, ha több művész közül kellene választaniuk. Miközben elmélyülve nézte a felvételeket, felfigyelt valamire. A képek egy része több jelentést sejtetett annál, mint amit első látásra mutatott. Mindegyiken volt valami, ami beleillett a környezetébe, de furcsa módon mégis kitűnt vagy elütött onnan, magára vonva az ember figyelmét annak ellenére, hogy nem ez a tárgy vagy személy volt a kép középpontjában. Sőt, néha pont az ellentettjét tükrözte a fotó fő alanyának. Az egyik kép különösen tetszett neki. Egy ódon temető volt a háttérben, de a fókusz egy fán lévő fészken volt, és az épp hazatérő madáron, egyszerre érzékeltetve az elmúlást, a gyászt, és a reményt, az új életet. Amikor a végére értek, intett Bobnak, hogy indítsa újra a lejátszást. Hasonló jeleneteket keresett, mint a temetős képen, és talált is.

–  Most csak nézegetjük őket, vagy csinálunk is valamit? Mondjuk, szavazunk vagy valami? – érdeklődött Liam pár perc múlva egy fánkot rágva.   

–   Igen, szavaztok – nézett rá Katie. – Bár egyesek, úgy látom, inkább a rágóizmaikat dolgoztatják, mint az agyukat – vetett egy lapos pillantást Liam felé.

–    Ne legyél már ilyen harapós! Végignéztem a fotóidat, a történeti hűség kedvéért kétszer is, de már mondtam, hogy felfordulok az éhségtől – panaszkodott a férfi.

–     Pasik meg az ő hasuk – forgatta a szemét Katie.

–  Annyit esznek, amennyit akarnak – közölte mély meggyőződéssel a nádszálvékony Helen Hopkins, aki nemrég nevetve panaszolta Kaitlyn-nek, hogy a férje állandóan rágcsál valamit, mégsem látszik rajta egyetlen felesleges kiló sem, ezzel szemben ő folyton a kalóriákat számolgatja, és ha elszámolta magát, pusztán az ijedtségtől képes egy kilót felszedni. – Esküszöm, hogy némelyik férfi hörcsögnek született.       

–   Némelyik meg patkánynak – vágta rá Katie, szívélyes mosolyt lőve Liam irányába, akinek megállt a szájában az újabb falat fánk.

–    Jól van emberek, kitartás! – nevette el magát Kaitlyn is. – Mindjárt végzünk, és utána mehet mindenki haza. Ha valakinek van hozzá kedve, akkor beugorhatunk a Stacy’s-be egy fish and chips-re – ajánlotta hirtelen ötlettől vezérelve, mire egyetértő moraj hullámzott végig a csapaton.

–     Ez a beszéd – söprögette az ingét Liam. – Szavazzunk!

–     Katie? – fordult Kaitlyn a lány felé.

–     Oké! Itt vannak ezek – emelt fel Katie pár papírlapot. – Lee, add tovább, kérlek! – nyomta őket a csapat legfiatalabb tagja kezébe. – Köszi! Szóval, most kettesével fogom mutatni a képeket, a feladat az, hogy a lapon szereplő üres négyzetek közül soronként abba tegyetek x-et, amelyik felvétel jobban tetszik. Az a fotós nyer, aki a tizenötből a legtöbb x-et kapja.

–   Rendben – bólintott Kaitlyn. – Vegyétek komolyan, végtére is új kollégát választunk, akivel együtt kell majd dolgoznunk.

Végre csend lett és mindenki feszült figyelemmel jelölgetett. Húsz perc múlva a végeredmény is megszületett.

–     Figyelem! Eredményhirdetés – állt fel Bob ünnepélyesen. –  Az arány tizenegy négy ellenében.

–     Ez elég egyértelmű – nyúlt az összesítés után Kaitlyn. A sorszámokból látta, hogy azok a képek voltak a többieknél is a befutók, amiket ő maga is kiválasztott. – Meséljetek, ki a nyertesünk?

–   Ethan Dean Lambert – hirdette ki Katie fülig érő vigyorral.