Illés TaMara - Válaszutasok
MÁSODIK RÉSZ
11. fejezet
~ Kaitlyn ~
Szinte el sem hitte, hogy megint a repülőtéren áll, egy seregnyi izgatott ember között, akik szintén arra vártak, hogy végre megpillantsák a szeretteiket. Hol volt már a telefonbeszélgetés, amikor majdnem összeveszett Ethannel, amikor az bejelentette, hogy Mr. Kensington alapítványával Párizsba utazik? Akkor nagyon fájt az a plusz egy hét, amit a férfi nélkül kellett eltöltenie, de utólag belegondolva nem is tudta, mit csinált volna, ha korábban találkoznak. Amikor megtudta, hogy terhes.
Vágyott Ethan közelségére. A lelke és minden porcikája, sejtje akarta őt, most mégis összeszorult a gyomra az idegességtől. Mielőtt elindult a reptérre, hosszú perceket töltött a tükör előtt, minden irányból megvizsgálta magát, hogy van-e valami jele a terhességnek. A hasa lapos volt, de az arcára kiülő pániktól csak még jobban megijedt, mert ha nem tudja onnan eltüntetni, akkor Ethan észreveszi, és faggatni fogja. És akkor neki vége.
Éles hang szakította ki a gondolataiból. A jobbján álló fiatal, copfos lány felkiáltott, és két kezét a magasba lendítve integetni kezdett, miközben fel-le ugrált. Kaitlyn követte a lány tekintetét, ami egy középkorú párra fókuszált. A kapun kilépő alcsony nő a szemüvegét igazgatva bizonytalanul nézelődött, mígnem észrevette a kordon mögött ugráló lányt. Ahogy a nő arcára kiült a felismerés, a mellette álló kopasz férfi karja után kapott, és egyik kezével őt, a másikkal a bőröndjét maga után vonszolva elindult a lány felé.
Egyre több érkező utas özönlött be az előcsarnokba, eltakarva Kaitlyn szeme elől a családot, de egy perc múlva el is felejtette őket, amikor feltűnt Ethan magas alakja. A többi utas takarásában fel-feltűnő férfi fekete farmert viselt, ami rásimult hosszú lábára, az alkarján felhajtott ujjú világoskék ing kiemelte barna hajának sötét árnyalatát. Kaitlyn dübörgő szívvel itta magába a látványt, miközben minden más homályba veszett körülötte.
Ahogy Ethan közelebb ért, láthatóvá vált az arcbőrén átütő sötét borosta, és a szeme alatti karikák is fáradtságról árulkodtak, de ahogy a tekintetük összetalálkozott, boldog mosoly derítette fel a vonásait. Kaitlyn talán soha nem látta ennyire jóképűnek, de a legvonzóbb talán mégis az volt benne, hogy hozzá tartozott. Erős birtoklási vágy kerítette hatalmába, és sűrű bocsánat kérések között a lehető leggyorsabban végig araszolt az utasokat és a várakozó tömeget elválasztó kordon mellett, és ahogy a végére ért, szinte belevetette magát Ethan karjába.
– Nagyon hiányoztál! – kiáltotta két csók között, és legszívesebben ráfonódott volna a férfi testére, mint fára a borostyán.
– Te is nekem – ölelte Ethan szorosan, és Kaitlyn azt kívánta, bár sose érne véget ez a pillanat. De a józanészre hallgatva, vonakodva ugyan, de lassan kibontakozott az erős karokból.
– Induljunk?
– Igen – hajolt le Ethan a földre dobott sporttáskáért.
– Remélem nem vagy túl fáradt, mert csak a külső parkolóban találtam helyet – szabadkozott Kaitlyn.
– Úgyis ki kell nyújtóztatni a lábamat – fűzte össze az ujjaikat Ethan.
– Hová menjünk? – kérdezte Kaitlyn, amint elindultak. – Haza vagy vacsorázni?
– Hát – hümmögte a férfi. – Igazság szerint éhes vagyok. Bár járás közben el tudnék aludni.
– És melyik az erősebb?
– Az éhség – nevetett Ethan.
– Akkor ez eldőlt. Úgysem volt időm főzni. És tudok egy remek helyet.
– Remélem van steak is az étlapon – csillant fel Ethan szeme.
– Van ám – nevetett Kaitlyn, amikor a férfi megszaporázta a lépteit, és pár lépésen keresztül szinte vonszolta maga után.
– Van egy jó hírem – fordult felé Ethan tíz perc múlva, amikor végre kihajtottak a parkolóból. Messzire azonban nem jutottak, mert egy hosszú kocsisor állt előttük, ami velük együtt a város szívébe tartott.
– Meglepi? – dobbant egyet Kaitlyn szíve, majd mintha kihagyott volna egy ütemet. Csak nehogy keresztezze valahogy a terveimet, szorította meg a kormányt idegesen. A jelek szerint Ethan nem vett észre semmit, mert fülig érő szájjal fordult felé.
– Itt töltöm a karácsonyt!
– Wow! – kiáltott fel Kaitlyn örömében, és hirtelen minden riadalma elszállt. – Ez fantasztikus! – szorította meg a férfi kezét, aki hátradőlve lehunyta a szemét, mint akit kifárasztott a jó hír közlése. Ő pedig csak nézte a jól ismert arcot, gyönyörködve a látványban, majd elszakította róla a tekintetét, amikor az előttük kígyózó kocsisor, ha csak araszolva is, de elindult. Kaitlyn puhán a gázra lépett, hogy letudja az újabb tíz méternyi távolságot, közelebb kerülve a lámpás kereszteződéshez.
– És utána nem megyek vissza Londonba – szólalt meg Ethan újra.
Kaitlyn agya hirtelen leblokkolt, amit követett a lába is, amikor a gázpedálról lecsúszva beletaposott a fékbe. A Mercedes nagyot döccenve blokkolt le, éles dudaszót provokálva a mögöttük araszoló Dodge-ból.
Kaitlyn szájtátva bámulta Ethan arcát, aki résnyire kinyitotta a bal szemét, és hosszú szempillái alól lopva leste a reakcióját, míg ő próbálta feldolgozni, hogy tényleg azt hallotta-e, amit hallani vélt. „Nem megyek vissza”, ismételte némán ízlelgetve a szavakat, és amikor végre felfogta a jelentésüket, és meglátta a férfi egyre szélesedő mosolyát, kapkodva kikapcsolta a biztonsági övét, és Ethan nyakába borult. Örömében nem tudta, sírjon-e vagy nevessen, végül mindkettőből jutott egy kicsi, miközben csókokkal borította a férfi arcát, ahol csak érte.
Éles dudaszó rikoltott bele az örömmámorba, és Kaitlyn hátratekintve látta, hogy a Dodge sofőrje két kezével mutogatva igyekszik mozgásra bírni az ő piros Mercedes-ét, miközben az előttük araszolók már jó ötven méterre vannak tőlük. Gyorsan kijózanodott, visszakapcsolta a biztonsági övét, bocsánatkérőn intett egyet hátrafelé, majd a gázra lépett.
Kaitlyn ízlelgette az érzést, ami eluralkodott rajta. Talán ilyen lehet az eufória, futott át az agyán. Amikor semmilyen negatív gondolat nem tudja elfojtani az örömöt. Ujjongani támadt kedve, de sosem csinált még ilyet, így csak mosolygott, és nevetett, amikor Ethan vigyorogva rákacsintott.
– Annyira boldog vagyok – súgta Kaitlyn az asztalon áthajolva, amikor fél óra múlva leültek a Levander’s teraszán. Kora délután még nem volt zsúfoltság, így gond nélkül kaptak asztalt.
– Én is – mosolygott vissza Ethan.
Kaitlyn egész testén bizsergés szaladt át, amikor a férfi az ajkához emelte a kezét és megcsókolta az ujjait. Simogatta a férfi lehelete, puha ajka, még a szúrós borostája is. A vacsora alatt Ethan minden mozdulatát, szavát, még a lélegzetvételét is érzékinek és kihívónak érezte, és nem tudta levenni róla a tekintetét. Megbabonázva nézte, ahogy a férfi ádámcsutkája fel-le mozog, a hangja cirógatta a fülét, és legszívesebben az ölébe ült volna, hogy minél közelebbről érezhesse, hogy itt van, vele van, és hogy az övé.
Mintha buborékban ültek volna, csak Ethanre fókuszált, még azt sem érezte, hogy milyen íze van a ráksalátájának, ösztönösen emelte a szájához a villát és rágott. Puha köd ereszkedett az agyára, amin csak a férfi látványa és hangja hatolt át, és ő minden percét élvezte. Amikor újra az autóban ültek, az idő csigalassúságú ütemre váltott, és Kaitlyn legszívesebben tövig nyomta volna a gázpedált, hogy minél gyorsabban hazaérjenek. A húsz perc két hosszú órának tűnt, a lift is szokatlanul lassan kúszott fel a tizedik emeletre. De végül becsukódott mögöttük a lakásajtó, és ő azonnal Ethan nyaka köré fonta a karját és maga felé húzta a fejét.
A heves mozdulattól a férfi háta nagyot puffant az ajtón, de engedelmesen hajolt rá a követelőző ajkakra, Kaitlyn legnagyobb megelégedésére.
– Ez aztán a meleg fogadtatás! – nevetett Ethan levegő után kapva, amikor elváltak az ajkaik. Lecsúsztatta a válláról a táskáját, amire eddig esélye sem volt. – Ezt hova… – nézett körül, de Kaitlyn ügyet sem vetett rá, mert már mással volt elfoglalva.
– Egész vacsora alatt erre vártam – csapott le a férfi inggombjaira.
– Oh! – nézett le Ethan a szorgoskodó ujjakra. – Akkor ne fogd vissza magad – mondta, és Kaitlyn nem várt újabb biztatásra.
A kigombolt inget megragadva maga után húzta Ethant, egészen a hálószobáig, és szinte lelökte az ágyra. Elégedetten nyugtázta a férfi arcán szétterülő, kíváncsi döbbenetet, és a várakozást, és elhárított minden kezdeményezésre tett kísérletet. Dominálni akart, és Ethan felhagyott minden próbálkozással, amikor Kaitlyn megfenyegette, hogy ha nem marad mozdulatlan, akkor abbahagyja, amit csinál. Csillogó szemekkel, kipirult arccal ráhagyta az irányítást, így az történt, amit és ahogyan a nő akart. Lerángatta a férfiról az összes ruhát, és kéjes lassúsággal barangolta be a karcsú, izmos testet, élvezve a hol lassuló, hol gyorsuló ütemű érzéki kínzást, amitől Ethan izmai megfeszültek, a bőrén pedig megannyi borzongás futott végig újra és újra. Legszívesebben órákig folytatta volna, míg a férfi darabokra nem hull az érintése alatt, de talán még ő maga sem vágyta soha ennyire a beteljesülést. Így megkönyörült rajta, és végül elvette és odaadta azt, ami után mindkettőjük teste sóvárgott. Aztán kimerülten, lihegve hanyatlott Ethan mellkasára.
– Kay! – hallotta a férfi dübörgő szívverése és kapkodó levegővétele között.
– Hm?
– Szerintem megerőszakoltál.
– Bocsánat! – emelte fel a fejét, és szembe találta magát Ethan elégedett vigyorával.
– Semmi gond. Máskor is megteheted.
– Igen? Ezt megbeszéltük. Bár meg kell jegyeznem, hogy nem tanúsítottál túl nagy ellenállást – jegyezte meg, mire Ethan nevetve széttárta a karját.
– Én egy egyszerű férfiember vagyok, nem szaladok el a kihívások elől. A jó elől meg főleg nem – mondta, majd felkelt és kiment a fürdőszobába.
Kaitlyn borzongva magára húzta a takarót. Nemcsak a férfit taglózta le, saját magának is meglepetést okozott a szenvedély, ami elborította. Hetek teltek el, mióta utoljára együtt voltak, ami érthetően feltüzelte, de érezte, hogy nem csupán erről van szó. Dr. Montgomery kellemes mellékhatásokról beszélt, lehet, hogy pont ez volt az egyik? Az orvos szerint egészséges volt, és azt mondta, a terhesség miatt nem kell visszafognia magát, csinálja, ami jól esik. Hát, én nem fogtam vissza magam, mosolygott, amit a hasában érzett enyhe görcs is tanúsított.
Amikor Ethan fürdőlepedővel a csípője körül előkerült a fürdőszobából, Kaitlyn is kimászott az ágyból. Az ajtófélfának támaszkodva figyelte, ahogy a férfi kimegy a táskájáért, és beléhasított a felismerés, hogy hamarosan vége az utazgatásnak, mert együtt fognak élni Los Angeles-ben. Boldog mosollyal zárta be maga mögött az ajtót, és amikor pár perc múlva újra kinyitotta, egy elégedetten alvó Ethan várta az ágyban.
Kaitlyn lábujjhegyen az ablakhoz ment, behúzta a sötétítőt, hogy az erős napsütés ne zavarja az időeltolódás miatt fáradt férfit, felkapta a földre ledobott ruháját, és kiment a nappaliba.
*
– Nem neked kiabálnak? – nézett körül Ethan.
Kéz a kézben sétáltak a parton a naplementében gyönyörködve, körülöttük csak úgy nyüzsögtek a kutyasétáltató, gördeszkázó, kocogó, vagy a hozzájuk hasonlóan andalgó emberek.
– Nem hiszem – rázta a fejét Kaitlyn, de körbefordulva meglátott egy feléjük integető női alakot.
– Hahó, Kaitlyn! – hallotta ezúttal a hangot.
– Helló – integetett vissza mosolyogva. – Yolanda az, az egyik szerkesztőm – fogta meg újra Ethan kezét. – Már meséltem neked róla. Nagyon rendes nő. Okos, és vicces. Picit emlékeztet Katie-re, csak finomabb kiadásban. És az ott mellette, ha jól látom, a férje, Jake.
Ahogy egymás felé sétáltak, Kaitlyn figyelmét nem kerülte el, hogy a pár milyen tökéletes szinkronban mozog. Jól mutattak egymás mellett, magasak voltak, és sportosak. Kaitlyn tudta, hogy Yolanda kosárlabdázott egykor az egyetemi csapatban, és a szőke, kék szemű Jake pedig kosárlabdaedző volt az egyik helyi középiskolában.
– Ez aztán a kellemes meglepetés – üdvözölte őket kolléganője, és a kezét széles mosollyal nyújtotta Ethan felé.
– Yolanda Adams vagyok. Ő pedig a férjem, Jake.
– Üdv! Ethan Lambert – szorította meg a férfi a pár kezét.
– Kicsi a világ – fordult Kaitlyn Yolandához.
– Bizony. Itt vacsoráztunk a Fancy-ben, és gondoltuk, egy séta jót tesz utána. És ti?
– Hasonlóképp.
– Hogy tetszik Los Angeles? – fordult Yolanda Ethan felé kíváncsian csillogó szemekkel, amiről Kaitlyn tudta, hogy a párjának nyert ügye van nála.
– Meglehetősen. De már régi ismerősök vagyunk.
– Ha mégis kell egy idegenvezető, akkor hívj nyugodtan! – kacsintott a nő.
– Yolanda örök turista-vadász. Szakmai ártalom, régen idegenvezetőként dolgozott – jegyezte meg Jake.
– Ezt nem is mesélted! – lepődött meg Kaitlyn. – Bár gyaníthattam volna abból, ahogy végigkalauzoltál a városon. Visszagondolva nagyon profi volt.
– Jól jött az egyetem mellett – avatta be Yolanda. – Te pedig fotóművész vagy – fordult Ethan felé.
– Tényleg? – derült fel Jake arca. – Kérdezhetek valamit? Azon gondolkodom, hogy milyen gépet vegyek, mert…
– Nem hittem volna, hogy összefutunk – bökte oldalba Kaitlynt Yolanda, ahogy a két férfi elmerült a fényképezőgépek világában. – Azt hittem, ki sem teszitek majd a lábatokat a lakásból.
– Igyekeztünk, de nem volt otthon semmi ehető, így muszáj volt kijönni – felelte Kaitlyn, és érezte, ahogy a forróság elönti az arcát.
– Jól tettétek – kacsintott Yolanda. – Mellesleg, ki vagy virulva. Mondjuk, nem csodálkozom. Ethan nagyon szexi pasas – intett a fejével a pár méterre eltávolodott férfiak felé.
– Komolyan nem értem, hogy csinálod? – méregette Kaitlyn hitetlenkedve a másik nőt – Semmi szívbajoskodás, nyíltan flörtölsz, ráadásul a férjed orra előtt, és ő csak mosolyog elnézően. Londonban is volt egy kolléganőm, Katie, rá emlékeztetsz.
– Nincs ebben semmi ördöngösség, szívem! – karolt bele Yolanda. – Én már akkor is ilyen voltam, amikor megismerkedtünk Jake-kel. Tudja, hogy ami a szívemen, az a számom. De azt is, hogy csak a számat jártatom, mert a világ minden kincséért sem csalnám meg. Őszinték vagyunk egymáshoz. Egy jó kapcsolat három alapja az őszinteség, a feltétlen odaadás, és a tisztességes játék. Ha nyílt lapokkal játszol, hosszú távon csakis profitálhatsz belőle, még akkor is, ha adott pillanatban nehéznek érzed.
Még akkor is a fejében visszhangzottak Yolanda szavai, amikor késő este az ágyban feküdtek.
– Olyan titokzatosnak tűnsz – simogatta meg a karját Ethan.
– Csak elgondolkodtam – fészkelte be magát Kaitlyn a férfi karja alá.
– Min?
– Azon, amit Yolanda mondott ma a parton. A jó kapcsolat alapja az őszinteség, az odaadás és a tisztességes játék.
– Bölcs gondolat – hümmögte Ethan.
Kaitlyn fejében szinte dübörögtek Yolanda szavai: „Ha nyílt lapokkal játszol, hosszú távon csakis profitálhatsz belőle, még akkor is, ha az adott pillanatban nehéznek érzed”. De hogyan profitálhatna ő abból, amit hétpecsétes titokként őriz?
Másnap azzal váltak el a repülőtéren, hogy hamarosan eltöltik az első közös amerikai karácsonyukat, aztán belevágnak közös életük új fejezetébe.
– Őszinteség, odaadás, tisztességes játék. Karácsonytól – suttogta bele a repülőtér forgatagába Ethan távolodó alakját nézve. A péntekre gondolt, és arra, hogy jó lenne felgyorsítani az időt, hogy a következő négy nap gyorsan elteljen, és ő túl legyen végre az egészen, és lezárhasson egy korszakot. És olyan új időszámítást nyisson az életében, amelyben már nem lesz elhallgatás, csak nyíltság. A múltbeli titkokat pedig takarja örök sötétség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése