Illés TaMara - Válaszutasok
ELSŐ RÉSZ
14. fejezet
~ Kaitlyn ~
Sötét volt az ablakon túl, amikor Kaitlyn felébredt. Fogalma sem volt, mennyi idő telt el azóta, hogy összeveszett Ethannel és bevágta maga után a hálószoba ajtaját. Nagyokat pislogva szoktatta a szemét a sötétséghez, és végre kirajzolódott előtte a komód, a mély fotel, amibe szeretett bekucorodni és olvasni lefekvés előtt, bár idejét sem tudta, mikor csinált ilyet utoljára. Be kéne húzni a sötétítőt, futott át az agyán, de nem érzett hozzá erőt, hogy felkeljen. De nem fizikai fáradtság kínozta, hanem szellemi és érzelmi kimerültség.
Eljött a pillanat, amiről azt hitte, hogy soha nem fog bekövetkezni: kicsúszott a kezéből az irányítás. Elveszítette a fejét, mert bepánikolt. És ahelyett, hogy nyugodtan elmondta volna Ethannek, hogy két hónappal korábban kell kezdenie Los Angeles-ben, csak úgy odavágta neki, zárszóként, hogy már augusztusban kiutazik. De előtte jól leordította a fejét a gyerektéma miatt.
– Mi az ördög ütött belém? – suttogta bele a szoba csendjébe.
Most, ahogy tiszta fejjel belegondolt, miket vágott Ethan fejéhez, megrémült. Eleget hallotta az apja részeg őrjöngését gyerekkorában ahhoz, hogy megfogadja, nagy ívben kerülni fogja azokat az embereket, akik könnyen elveszítik a kontrollt. Erre most ugyanezt csinálta ő is.
Tudta, hogy higgadtan kellett volna mindent megbeszélniük, és már sokkal korábban. De azt is, hogy nem egyedül ő volt a ludas, hiszen Ethan ugyanúgy elzárkózott attól, hogy a Los Angeles-i munkáról beszélgessenek. Mint ha néma egyezséget kötöttek volna, és a „ha nem beszélünk róla, akkor nem fáj” taktika be is jött egy ideig. A bökkenő csak az volt, hogy most már fájt.
– Hát, legalább nem mondhatjuk, hogy nem beszéltünk az új időpontról – mondta a plafonnak, ami üresen, szürkébe veszve bámult le rá. És pont ilyennek érezte a fejét is, üresnek és sötétnek.
Addig feküdt az ágy közepén, amíg megkordult a gyomra, ami csak még tovább frusztrálta. Nem akart lemenni, mert nem tudott volna Ethan szemébe nézni, így húzta az időt, amíg csak tudta. De az éhség nem tágított, és pár perc múlva a gyomra már hangosan követelte a jussát.
Feltápászkodott és lassan lement a nappaliba, azon törve a fejét, hogy mit mond majd Ethannek, de a férfi szerencsére nem mutatkozott. Belépett a konyhába, de az is üres volt, így Kaitlyn kicsit megkönnyebbült. Összeütött magának egy rántottát, és amikor leült az asztalhoz és belekortyolt a kamillateába, érezte, hogy megszállja a szokásos nyugalom. Ethan háza mindig is jó hatással volt rá, különösen a konyha, ahol a legnagyobb biztonságban érezte magát. A férfi szerint ez volt az édesanyja kedvenc helye, és talán itt hagyott valamit az aurájából a gyönyörű bútor, a vagyont érő eszközök és edények között, ami olyan erős, hogy még Kaitlyn is érzi, pedig nem is ismerte Elisabeth-et.
A rántotta felénél tartott, amikor beléhasított a kérdés, hogy hol lehet Ethan. A falióra szerint háromnegyed tíz volt, és a férfi mindig szólt, ha kimaradt vagy el kellett mennie otthonról. Legalábbis normál esetben, húzta el a száját Kaitlyn, mert ez az eset messze nem volt normális. Lehet, hogy Ethan fent van a dolgozószobájában, csak nem hallotta, bukkant elő a kézenfekvő megoldás, ám rögtön el is vetette az ötletet, mert tisztán emlékezett rá, hogy a szoba ajtaja nyitva volt, a férfi pedig mindig becsukta, amikor dolgozott. A villa nagyot csörrent, ahogy elszálló étvággyal szándékosan leejtette a tányérra, hátha előcsalja vele a férfit. Fejét a nappali felé fordítva fülelt, de semmi zajt nem hallott. Hallgatta még egy kicsit a csendet, majd frusztráltan felkapta a tányért, és a maradékot beborította a szemetesbe. A használt edényeket berakta a mosogatógépbe, felkapta a teáját és átment a nappaliba.
Ledobta magát a kanapéra, maga alá húzta a lábát és bögréjét dédelgetve bekapcsolta a tévét, amin ordítva ugrott be egy sportcsatorna, amin egy amerikai futball meccset közvetítettek. Lehalkította az izgatottan hadaró kommentátort, aztán tovább kapcsolt. Szórakozottan váltogatta a csatornákat, de semmi sem ragadta meg a figyelmét, így végül kikapcsolta a tévét. Ahogy ledobta maga mellé a távirányítót, a szeme megakadt a dohányzóasztalon heverő barna borítékon. Letette a bögrét és utána nyúlt. Hezitálva forgatta a kezében, mielőtt kinyitotta, és nagy sóhajjal kihúzta a fotókat a borítékból. Büszkeség töltötte el, mert a vak is láthatta, hogy Ethan átkozottul jó fotográfus. A felvételek gyönyörűek voltak, ahogy a színes és fekete-fehér képek váltogatták egymást. Most is, mint mindig, az utóbbiak ragadták meg jobban a figyelmét. Úgy tartotta, hogy ha értő kezek készítik, akkor egy fekete-fehér fotóról sokkal több érzelem tükröződik, mint egy színesről. A boldogság és meghatottság Susan és Peter arcán, a büszkeség a férfi szüleinek szemében mind kézzel foghatónak látszott. A legutolsó kép viszont zavarba ejtette. Róla készült, ahogy gyengéden néz a lencsébe, a mosolya pedig Ethannek szól, és a szerelem is, ami a tekintetéből sugárzik. Hirtelen gombóc keletkezett a torkában, kapkodva elrendezte a fényképeket és visszacsúsztatta az egész kupacot a borítékba.
A torkát szorító gombóc, mint megannyi kimondatlan szó kínozta. Ráeszmélt, hogy annyi mindent akar mondani Ethannek, és még több, meggondoltatlan mondatot szeretne visszaszívni, ami azonban lehetetlen volt. A szeme sarkából megpillantotta a táskáját, amit a kanapé másik végére tett le, amikor hazaértek. Felpattant, és mielőtt meggondolhatta volna magát, előkotorta a táskából a mobilját, és Ethant tárcsázta.
Összerezzent a csörgésre, ami először halkan szólalt meg, majd egyre hangosabbra váltott. A hang irányába fordult. A férfi mobilja a bejárati ajtó melletti komódon feküdt.
– Merre vagy? – sóhajtotta Kaitlyn és csalódottan megszakította a hívást. Letette a mobilt, és a dohányzóasztal alsó polcán heverő regény után nyúlt, amit lassan fél éve, hogy elkezdett, de még a felénél sem tartott. Visszaült a kanapéra, kinyitotta a könyvet, és olvasni kezdett, de az agya nem tudott mit kezdeni a feladattal, így, amikor harmadszor futott neki az első mondatnak, becsukta a könyvet és visszatette a helyére. Kiitta az időközben teljesen kihűlt teát a bögréből, egy utolsó pillantást vetett a bejárati ajtó irányába, majd felment az emeletre, lezuhanyozott, és lefeküdt.
Arra riadt fel, hogy megnyikordul a hálószoba ajtaja, majd érezte, hogy egy ismerős test ereszkedik le mellé az ágyra. Álomittasan átnézett a válla felett. A folyosóról beszűrődő fényben látta, hogy Ethan ruhástul fekszik mellette.
– Alszol? – kérdezte halkan a férfi.
– Ühümm.
Érezte, hogy a párja lejjebb csúszik a párnán és befészkeli magát a háta mögé. Meleg lélegzete jólesőn csiklandozta a tarkóját.
– Sajnálom – mormogta a fülébe Ethan. – Nem akartam rád erőltetni semmit. Csak azt hittem, hogy jót tenne mindkettőnknek, ha pár napot együtt töltenénk, de látom, hogy önző voltam.
– Én is önző voltam – nyelt egyet Kaitlyn. – Annyira lefoglalt a munkám, hogy csak azzal foglalkoztam. És semmi jogom nem volt kiabálni veled és szörnyűségeket vágni a fejedhez. Az egész nagyon, nagyon rosszul sült el – suttogta. Átkulcsolta Ethan kezét, amivel a férfi magához szorította. – Merre voltál?
– A parkban, kiszellőztetni a fejem. Aztán hazajöttem, és a fényekből láttam, hogy lent vagy, így ültem még egy kicsit a kertben.
– Ilyen félelmetes lennék?
– Nem, de a veszekedés igen.
Kaitlyn nem tudott mit felelni. Pár percig csendben feküdtek, élvezték egymás közelségét és a jótékony csöndet, amit végül a nő tört meg.
– Mi lesz velünk? Csak két hónap, és…
– Nem akarom, hogy elmenj – vágott a szavába Ethan és Kaitlyn hajába fúrta az arcát. – De azt sem akarom, hogy itt maradj, mert megérdemled azt az állást. Nagy kihívás és nagy lehetőség, és nem akarlak hátráltatni a karrieredben. De ma rájöttem, hogy nem tudom, én mennyire szerepelek a terveidben, mert nem kérted egyszer sem, hogy menjek veled. És azt sem mondtad, hogy ha én itt maradok, akkor te sem mész ki. Nem akarom, hogy a megbízásod válaszút elé állítson minket – suttogta a férfi. – Nem akarlak elveszíteni.
Kaitlyn szembeforult a férfival, és olyan erővel ölelte magához, mintha az élete függne tőle. Tudta, hogy a döntése nehéz lesz mindkettőjüknek, de nem volt rá felkészülve, hogy ennyire. És még el sem utazott. Nem akarta ezt az érzést, azt pedig még kevésbé akarta, hogy Ethan szenvedjen, ha az ő egója esetleg nagyobbnak bizonyul, mint a szerelme. Hasonlónak tanúja volt korábban, és nem akart most ő lenni az, aki fájdalmat okoz neki.
~
Kaitlyn ~
– Na, mesélj! – perdült be Katie Kaitlyn irodájába az Extra nyárbúcsúztató partyja utáni hétfő reggel. Leült, és olyan várakozással nézett rá az íróasztal felett, mintha az örök élet titkát várná tőle.
– Mit meséljek? – adta a tudatlant.
– Jaj, ne játszd az ártatlant! Tudod te jól! Party, zene, tánc, Ethan. Tánc ÉS Ethan… Na, gyerünk, ne kéresd magad! – unszolta Katie.
– Figyelj, én tényleg nem tudom, hogy mit vársz tőlem! Két dal erejéig táncoltunk. Nem, igazából csak másfél. És ennyi.
– És milyen volt?
– Istenem, milyen lett volna? Mint egy tánc – legyintett Kaitlyn tettetett közönnyel, és felállt, hogy újabb adag kávét hozzon magának, és hogy időt nyerjen.
Mit is mondhatna? Hogy úgy érezte magát Ethan karjaiban, mint ha egy hosszú út után végre hazaért volna? Hogy most is arra vágyik, hogy a férfi közelében legyen? Ezt mind nem mondhatta, mert a föld alá süllyedt volna szégyenében.
– Nem tudsz átvágni – fenyegette meg Katie az ujjával. – Látom rajtad, hogy több volt az egy szimpla táncnál – vigyorgott és ő is felállt az asztal mellől. – Ha nem akarod elmondani, hát ne tedd! Előbb-utóbb úgyis minden kiderül.
Katie-nek igaza volt, sokkal többet jelentett számára az a pár perc Ethannel, mintsem egy tánc egy kollégával, de ezt még magának is nehezére esett bevallani. Ezért inkább igyekezett elfelejteni, amiben a férfi a segítségére is volt, mert a party után két hétig nem hallott felőle semmit. De ez nem volt meglepő, hiszen nem volt lefixált megbeszélésük, bár ez korábban sosem rettentette el a férfit attól, hogy felhívja a szerkesztőségben vagy beugorjon, ha csak pár perc erejéig is, amikor épp arra volt dolga. Most azonban nem jelentkezett. Kaitlyn eljátszott a gondolattal, hogy talán az az oka a távolmaradásának, hogy hozzá hasonlóan Ethannek is többet jelentett az a pár perc egyszerű táncnál, és összezavarodott saját érzéseit illetően, de tudta, hogy ez csak buta vágyálom. Igyekezett kiverni a fejéből a férfi érintését, a tenyere melegét a hátán, ahogy magához húzta tánc közben, és az illatát, amit még most is az orrában érzett. Ezért Kaitlyn a józan eszére hallgatva idejében útját állta saját, optimista gondolatainak, mert sejtette, hogy a férfi távolmaradásának az oka teljesen más. És több mint valószínű, hogy Jilliannek hívják. Ahogy az a nő ránézett a táncparketten, azzal az átható pillantással, amitől szinte megfagyott az ereiben a vér, arra következtetett, hogy egészen biztosan az ő keze van a dologban. Nyilvánvalóan féltékeny lett, amikor meglátta, hogy Ethan mással táncol, bár Kaitlyn erősen kételkedett benne, hogy egy olyan gyönyörű nő, mint Jillian, tőle féltené a szerelmét. Abban meg még inkább, hogy Ethan rá vágyna, amikor Jillian a párja.
~ Ethan ~
– Hány órára is kell holnap orvoshoz menned? – lépett Ethan a konyhába sietve. Késésben volt, már tíz perce el kellett volna indulnia. – Egyébként örülök, hogy nem ma, mert akkor lehet, nem tudnék veled menni. Van egy találkozóm délután. De holnap a tiéd vagyok.
Töltött magának egy bögre kávét, nagyot kortyolt belőle, majd beleharapott egy pirítósba.
– Te nem eszel? – fordult Jillian felé, aki semmibe révedő tekintettel, köntösben, kócosan ült az üres asztalnál. – Hahó! Ébresztő, Csipkerózsika! – tette a kezét a lány vállára, majd lehajolt és egy puszit nyomott az arcára.
– Kivel van találkozód? – éledt fel Jillian.
– Jimmel. Egy kis munka, egy kis szórakozás. Régen teniszeztünk, Jim foglalt pályát.
– Értem – állt fel a lány borús arccal.
– Valami baj van? – tette le a bögrét Ethan. Ismerte ezt az arckifejezést, semmi jót nem jelentett.
– Mondd meg te! – fordult felé Jillian.
– Én? Mit? – tátotta el a száját Ethan. Mivel nem kapott választ, sóhajtva leült az asztalhoz és lopva az órájára sandított. – Oké, jöjjön a vallatás. Mit csináltam már megint?
– Nem tudod? – fordult vele szembe Jillian és a tenyerét az asztalra támasztotta. – Egy. Nem holnap megyek orvoshoz, hanem ma. Kettő. Ezt már mondtam neked, de úgy tűnik, téged csak ennyire érdekel. Három. Az, hogy szerinted holnap kell orvoshoz mennem, és még be is dobod, hogy Jimmel mész teniszezni, számomra azt jelenti, hogy csak úgy teszel, mintha nem tudnád, hogy ma van a vizsgálat – fújta Jillian egy szuszra.
Ethan nagyokat pislogva dolgozta át az agyán mindazt, amit Jill elhadart. Abban egészen biztos volt, hogy a vizsgálat csütörtökön lesz, mert tisztán emlékezett rá, hogy azután beszélték meg a szerdai találkozót Jimmel, hogy Jillian említette a napot, ő pedig beírta a telefonja naptárába az időpontot.
– Ezt most nem vágom – rázta meg a fejét. – Mit hittem?
– Azt, hogy hülyének nézhetsz! Kivel van találkozód? Aki miatt képes vagy arra, hogy passzold az első ultrahangvizsgálatot!
– Mi ez, kihallgatás? Mondtam már, hogy Jimmel van egy sor megbeszélnivalónk a kiállítás miatt a galéria tulajával, és utána elugrunk teniszezni. Mért néznélek hülyének? Nem értelek.
– Mert szerinted azt mondtam, hogy holnap van az ultrahang, aminek semmi értelme, mert, hogy ma van.
– Biztos vagyok benne, hogy csütörtökről beszéltél. De ha tényleg ma van, akkor lemondom a teniszt. Ilyen egyszerű – oldotta meg a problémát egy mosollyal a férfi. Felállt, odalépett a lányhoz, hogy átölelje, de az elhúzódott tőle.
– Azzal a nővel találkozol, ugye? Kaitlynnel.
Ethan elnyomott egy káromkodást, és azon tűnődött, hogy a terhesség képes-e arra, hogy elvegye a nők eszét. De már korábban elhatározta, hogy bármi jön, türelmes lesz, nem akad ki, nam kapja fel a vizet, mert Jillian a terhesség elejétől folyamatosan stresszelt, amitől begörcsölt, és az sem neki, sem a babának nem tett jót. Na meg az ő idegeinek sem, de ez volt a kisebb gond.
– Nem találkozom Kaitlynnel. Ahogy mondtam, Jimmel van megbeszélésem, aztán teniszezünk. Viszont jövő héten többször is bemegyek az Extrahoz megbeszélésre, mert szerződésem van velük – zárta rövidre a vitát.
Ránézett az órájára, remélve, hogy Jim nem küldi el melegebb éghajlatra a késés miatt. A bögrét lemondó sóhajjal betette a mosogatóba és otthagyta a lányt, had főjön a saját levében.
– Menj csak hozzá! Úgyis olyan jól megértitek egymást. És, hogy ne tudj kibújni alóla, átrakatom a vizsgálatot holnapra – érte utol Jillian hangja.
Ethan sem aznap, sem másnap nem tudott olyat tenni vagy mondani, ami párja kedvére lett volna, és az azt követő hetek sem hoztak nyugalmat. A terhességi hormonok által vezérelt hangulatingadozások határozták meg a mindennapjaikat. Emellett Jilliant reggeli rosszullétek kínozták, amik néha olyan erősek voltak, hogy szinte fel sem tudott állni a fürdőszoba kövéről. Ethan szinte könyörögött neki, hogy fejezzék be a kölcsönös ingázást és a lány költözzön végre hozzá, hiszen a baba érkezése után úgyis együtt fognak élni. Amikor Jillian végül jobb belátásra tért, és hozzá költözött, órákat töltött az ágyban összekuporodva és azon morfondírozott, hogy megéri-e a sok szenvedés, aminek az oroszlánrésze még előtte van. Ethan vigasztalta, amikor azért zokogott, hogy elveszíti az alakját és a mellei megereszkednek, és együtt örült vele, amikor egy reggel rosszullét nélkül telt el. Férfiként nem érezhette, mivel jár egy terhesség, de Jillian nyilvánvalóan szenvedésként élte meg minden percét, ő pedig aggódott érte, amikor előadása volt, és előre félt, hogy mi lesz, amikor már nem játszhat tovább. A lány az első időkben arról beszélt, hogy pár héttel a szülés után vissza akar térni a színpadra, nehogy a süllyesztőben találja magát. Máskor viszont arról, hogy legalább egy évet otthon marad, mert az anyának a gyereke mellett van a helye. Ethan csak kapkodta a fejét a sok panasz és terv között, és kíváncsian várta, hogy végül melyik irányba fognak fordulni a dolgok.
~ Kaitlyn ~
– Hol jársz?
Kaitlyn kíváncsian figyelte Ethant, aki távolba meredő tekintettel üldögélt és a poharát tologatta az asztalon. Ebédidő volt, az étterem zsúfolásig megtelt, emberek váltották egymást az asztaloknál, de a pincérek fáradhatatlanul forgolódtak a vendégek körül.
– Hogy? – nézett rá a férfi.
– Azt kérdeztem, merre jársz? Nagyon elbambultál.
– Elnézést. Szétszórt vagyok ma – nézett fel a férfi bocsánatkérő mosollyal. – Miről is beszéltünk?
Kaitlyn hetek óta figyelte Ethant, és úgy látta, hogy továbbra is tökéletes munkát végez, de fejben nincs ott száz százalékosan, és ez zavarta, mert nem tudta, hogy neki szól-e a megváltozott viselkedés.
– Valami gond van?– fürkészte a férfi arcát, amit most kifejezetten nyúzottnak látott.
– Gond? Nem, gond az nincs – jött a válasz, bár Ethan arckifejezése nem pontosan ezt tükrözte. – Jillian babát vár.
Ha valaki azt mondta volna, hogy ez egy nem várt fordulat, a közelében sem járt volna annak, amit Kaitlyn valójában érzett. Konkrétan lefagyott. Ethan apa lesz, ami teljesen más megvilágításba helyez mindent. Oda a gyámoltalan reményeknek, az előtt elhamvadtak, hogy kiteljesedhettek volna.
– Babát? Hogyhogy? – hápogta, mire Ethan összeráncolta a homlokát, aztán felvillant a szemében a jól ismert huncut mosoly.
– Lássuk csak! Az úgy történt, hogy egy este…
– Állj! – emelte fel a kezét Kaitlyn. – Tudom, hogy lesz a gyerek!
– Akkor miért kérdezed? – nézett rá a férfi ártatlan arccal.
– Lökött – nevetett fel Kaitlyn, de semmi vidámságot nem érzett. – Egyébként gratulálok. Mennyi idős terhes?
– Három és fél hónapos. És köszönöm, de majd inkább akkor gratulálj, ha megszületik a kicsi, egészségesen.
– De minden rendben, ugye? Mármint a babával és Jilliannel.
– Igen, hála égnek. Csak Jillian… Na, igen, hát, ő Jillian. Az őrületbe kerget.
– Au. Pedig téged nem könnyű felbosszantani.
– Pedig, ha tudnád – ráncolta össze a homlokát mérges arccal Ethan, majd rögtön elmosolyodott. – Csak viccelek. Igyekszem jófiú lenni, és nem idegesíteni őt semmivel, és magamat sem, főleg olyan dolgokon nem, amiken nem tudok változtatni. Talán öregszem, de manapság már jobban szeretem a nyugodt helyzeteket. De Jillian nagyon akaratos tud lenni. Makacsul ragaszkodik az ötleteihez, az igazához. És eléggé bizalmatlan. Ami a terhességgel, úgy tűnik, hatványozódik – pillantott az órájára. Intett a pincérnek, kifizették a számlát, majd kilavíroztak a zsúfolt étteremből, óvatosan kerülgetve a székeket. Tíz percük maradt az értekezletig.
– Miben bizalmatlan Jillian? – tért vissza a témához Kaitlyn. – Persze, ha nem akarsz, ne válaszolj! – visszakozott, hogy ne tűnjön túl kotnyelesnek, de a férfi késlekedés nélkül válaszolt.
– Féltékeny. Mindig is az volt, de most még inkább azzá vált.
– Adtál rá okot? – csúszott ki Kaitlyan száján, amit azonnal meg is bánt.
– Mi? – cövekelt le Ethan, kisebb felfordulást okozva a nyüzsgő járókelők ritmusában. – Miért feltételezi mindenki, hogy… – fújt egy nagyot, és Kaitlyn nem tudta eldönteni, hogy dühös vagy inkább sértett. – Nem, természetesen nem adtam okot rá. Sosem csaltam meg Jillt, csak olyan, mintha ezt ő nem így gondolná.
– Ha ennyire bizalmatlan irántad, akkor miért szül gyereket? – torpant meg most Kaitlyn immár az Extra épülete előtt. – Úgy értem, hogy ha nem hiszi el, hogy hűséges vagy hozzá, akkor abban sem lehet biztos, hogy ha megvan a gyerek, akkor nem csalod meg, nem igaz? – próbált finomítani az első kérdésén.
Ethan félrebillent fejjel hallgatta az okfejtést, a szája válaszra nyílt, de becsukta, és végül csak akkor szólalt meg, miután beléptek az előtérbe.
– Nem terveztünk gyereket. Úgy tűnik, nincs tökéletes védekezési mód.
– Értem – bólintott Kaitlyn, mert erre nem igazán volt válasza, és kezdte úgy érezni, hogy olyan mélyre hatoltak a beszélgetésben, ahol neki már nincs keresnivalója.
– Sok gyerek születik, akit nem terveztek vagy nem akartak, de ettől még ugyanúgy fogják szeretni – védekezett a férfi, amitől Kaitlyn csak még kellemetlenebbül érezte magát. – És sok gyerek nem születhet meg, mert elvetetik, vagy egyszerűen csak történik valami.
– Ez igaz. És nem fair.
A lifre várva csend hullott rájuk, mígnem Ethan ismét megszólalt.
– Tudod, a nővérem és a férje sokáig vártak babára. A sors úgy hozta, hogy Peter nem tudott ott lenni Tyler születésénél. Én vittem be a kórházba Susant, és olyan gyorsan történt minden, hogy mire észbe kaptam, már beöltöztettek műtősruhába, mert azt hitték, én vagyok az apa – vigyorgott.
– Jesszus! – esett le Kaitlyn álla. – Ott voltál a szülésnél?
– Igen.
– És nem ájultál el? – csúszott ki a nő száján.
– Hé, te ma utazol rám? – bökte meg a könyökével Ethan. – Természetesen nem ájultam el. Ennyire nyámnyila alaknak tartasz? – sütött a sértett büszkeség a férfi hangjából.
– Szerintem ez nem férfiasság kérdése – fejtegette Kaitlyn, amikor beszálltak a liftbe. – Elég rémes dolgok történnek egy szülésnél, nem? Folyik a vér, sikoltoznak…
– Hékás, te a mészárszékről beszélsz, nem? A szülőszobában semmi ilyesmi nem történt. Amúgy meg nem én vezettem le a szülést, csak ott voltam, hogy támogassam Susant – magyarázta Ethan.
– Bátor vagy. Én nem mentem volna be, az biztos. Szörnyű – borzongott Kaitlyn.
– Félsz a szüléstől? – tapintott a lényegre Ethan.
– Nem – hazudta Kaitlyn. – Nem áll szándékomban szülni, tehát nem is kell tőle félnem.
– Miért? Gyönyörű lenne egy pici Kaitlyn. És te is, anyukaként.
– Oh – köszörülte meg a torkát Kaitlyn zavarában. Nem számított bókra, és érezte, hogy elpirul, amitől még jobban zavarba jött. – Köszönöm, ez szép tőled, de azt hiszem, ettől még nem változtatom meg az elhatározásomat. Egyébként meg a gyerekcsináláshoz egy apajelölt is kell, ha nem tévedek – csúszott ki a száján.
Ujjongania kellett volna a bók miatt, de csak fásultságot érzett, hiszen oly mindegy, mit mond a férfi, mert foglalt, hűséges és hamarosan apa lesz, és ez egyértelműen három-null. És tulajdonképpen jelét sem adta annak, hogy tetszene neki, ő meg azt sem tudja, mi a fene ütött belé. Átkozta magát, amiért hagyta, hogy Katie telebeszélje a fejét a sületlenségeivel.
– És hol vannak? – kérdezte Ethan, amivel nem segített Kaitlyn nyomorán. – Mármint a pasik. Úgy kellene nyüzsögniük körülötted, mint a darazsaknak a mézes csupor körül.
– Válogatós vagyok – felelte Kaitlyn kurtán. Megkönnyebbült, amikor a lift végre megállt, és kitágult körülöttük a tér, ahol megszaporázhatta a lépteit. – És aki talán megfelelne, az foglalt – tette hozzá halkan, immár biztonságos távolságban.
Kaitlyn februárra ütemezte be a fotózást az „Így utazunk mi” újabb kiadásához. A helyszín London és környéke volt, így Ethannek sem kellett távol maradnia Jilliantől, aki már a harmadik trimeszterben járt. Kaitlyn csodálta a férfi türelmét, amivel a barátnője rigolyáit viselte, aki naponta többször felhívta. Tudta, hogy az Extra mellett Ethan a kiállítása tervezésén és más megrendelésen is dolgozik, néha éjszakába nyúlóan. A férfi minden felkérést le akart tudni, hogy a baba születése után szabadságolhassa magát pár hétre. Meg is látszott rajta a hajtás, mert nyúzott volt, a szeme alatt karikák éktelenkedtek, és egyik kávét itta a másik után. De a munkát ugyanúgy élvezte, mint azelőtt, és továbbra is az a kedves, jófej amerikai srác volt, akit megismertek. És az a férfi, aki minden mosolyával megdobogtatta Kaitlyn szívét, és minden poénjával megnevettette. És akiről tudta, hogy csak barát lehet, semmi több. Mostanában azonban többször rajtakapta a férfit, hogy nézi őt. Időről időre összevillant a pillantásuk, összeért a kezük, a karjuk, azonban Kaitlynnek úgy tűnt, hogy Ethan mindebből semmit sem vesz észre, vagy ha mégis, akkor teljesen természetes a számára. Talán a barátság egy újabb szintjére léptek, könyvelte el magában.
A fotózás utolsó napján ragyogó napsütés és szinte tavaszi meleg köszöntött rájuk, ami feldobta a hangulatot, bár Kaitlynnek egész végig azon járt az esze, hogy valamit elfelejtett, de nem tudott rájönni, hogy mit. Gyorsan végeztek a munkával, és délben már vissza is értek a szerkesztőségbe. Ethan lepakolta a gépeit, és kisétáltak a törzshelyükké vált Joe’s Place-be ebédelni, ahol a teraszon kaptak asztalt.
– És, hogy álltok az előkészületekkel? – kérdezte Kaitlyn, amikor a pincér kihozta a kávéjukat. Tulajdonképpen a legkevésbé sem érdekelte Jillian és a terhessége, és szerencsére Ethan sem beszélt róla, csak ha kérdezték, vagy éppen a telefonjaival zaklatta a nő munka közben.
– Alakulnak a dolgok – hunyorgott bele a napsütésbe a férfi. – Jillian elkezdte összeállítani a babakelengyéhez a listát – mesélte, kimondva a bűvös szót, amit Kaitlyn egész nap keresett.
– Ez az! – kiáltott fel diadalittasan, mire többen is feléjük néztek, amitől zavarba jött.
– Mi? – nézett rá Ethan meglepetten.
– Oh, bocsánat! – szabadkozott Kaitlyn. – Az járt a fejemben ma végig, hogy valamit elfelejtettem, de nem jutott eszembe, hogy mit. Most, hogy említetted a listát, beugrott, hogy a jegyzettömbömet otthon felejtettem. A laptopot az irodában hagytam tegnap, az otthoni gépem meg bemondta az unalmast. Így maradt a jó öreg régi módszer.
– Értem – bólintott Ethan.
– Te menj előre az irodába, én meg felugrok érte a lakásba.
És legalább átöltözik, mielőtt megsül a vastag pulóverben, amit a reggeli borús, szeles idő miatt vett fel, nem számolva a hirtelen kitörő tavasszal.
– Messze laksz? – kérdezte Ethan.
– Nem. Öt perc – rázta a fejét Kaitlyn. – Ha gondolod, elkísérhetsz.
Nem kellett nagy kitérőt tenniük, a park túlsó oldalán fekvő háztömb tetőtere rejtette az apró stúdiólakást. Ethan kiment a mosdóba, Kaitlyn pedig kihasználta az alkalmat, hogy átöltözzön. Épp csak kinyitotta a szekrényt, amikor megszólalt a mobilja.
– Igen? – szólt bele a telefonba, majd vállával a füléhez szorította, hogy két kézzel tudjon válogatni a ruhák között.
– Szia, Katie vagyok! Visszajössz még az irodába? Van egy-két sürgősebb aláírnivaló, amit látnod kellene.
– Persze, nemsokára visszaérünk. Ebédeltünk, aztán felugrottunk hozzám egy jegyzetért.
– Ahaaaa – húzta el a szót Katie, és Kaitlyn még a csintalan vigyort is látta az arcán lelki szemei előtt.
– Csak semmi aha! – figyelmeztette a lányt, aki a túlságosan jól működő antennáival az őrületbe kergette. – Ne kezd megint!
– Miért? Kettesben vagytok a lakásodban, ott van egy szép nagy ágy, ami csak arra vár, hogy…
– Nemsokára találkozunk – köszönt el gyorsan, mielőtt Katie belelovalhatta volna magát. Ledobta a telefont az ágyra, mellétette a kiválasztott nadrágkosztümöt, és kibújt a pulóveréből.
– Figyelj csak, arra gondoltam, hogy…
Kaitlyn riadtan kapta fel a fejét a hangra, és ijedtében visszarántotta magára az éppen kigombolt nadrágot. Ethan tágra nyílt szemmel bámult rá az ajtóból, Kaitlyn pedig még levegőt venni is elfelejtett, miközben mintha megállt volna körülöttük az egész világ. A férfi tett egy tétova lépést előre, amire ő nyelt egy nagyot. A következő pillanatban, mintha csak mágnes húzta volna őket egymáshoz, a szoba közepén találkoztak, és úgy ölelték át egymást, mint fuldokló a mentőövet. Kaitlyn lábaiból minden erő kiszaladt, amikor Ethan szája lecsapott az övére, és csókolta, mintha ez lenne az egyetlen célja az életben. Kezeik sietős felfedezőútra indultak egymás testén, kapkodva próbáltak megszabadulni a ruháktól, miközben az ágy felé botladoztak, összekapaszkodva, egy pillanatra sem szakadva el egymás ajkától.
Ethan lába nekiütközött az ágynak, Kaitlyn pedig szinte lelökte a matracra, és lerángatta róla a farmert az alsónadrágjával együtt. Tekintetével elragadtatva símogatta végig a férfi karcsú, izmos testét, ami olyan erővel vonzotta, hogy szinte beleszédült. Egy gyors mozdulattal a férfi fölé kerekedett, és a következő pillanatban a testük egymásba olvadt. Amint magában érezte Ethant, és a férfi karcsú ujjai a derekára fonódtak, tudta, hogy nem csak ebben a pár hónapban, hanem egész felnőtt életében erre várt. A tökélyre, amit soha azelőtt nem érzett, amitől könnybe lábadt a szeme, kiszáradt a torka és tűzben égett az egész teste. Nagyot sóhajtva mozogni kezdett, és a férfi követte a ritmusát, majd hirtelen mozdulatlanná dermedt alatta. Kaitlyn kinyitotta a szemét, és lenézett a férfi arcára, amin zavarodottságot látott, ami a következő pillanatban átváltozott pánikká.
– Mit csinálok? – suttogta Ethan és szinte ledobta magáról Kaitlynt. Felpattant az ágyról, és úgy nézett le rá, mint aki szellemet lát. – Bassza meg!
– Mi baj? – ült fel Kaitlyn kábán, miközben az egész lénye kielégülésért sikított.
– Hogy mi?! Épp megcsalom a terhes barátnőmet! Te jó ég! – túrt a hajába Ethan. – Ne haragudj, Kaitlyn! Az… az én hibám. Nem lett volna szabad… – hadarta.
Kaitlyn a keserűség és a szégyen könnyein keresztül nézte, ahogy a férfi egyszerre próbálja eltakarni magát, és összeszedni a szétszórt ruháit.
– Sajnálom – suttogta Ethannek vagy talán saját magának. – Nem akartalak elcsábítani. Hidd el, hogy,…. Én nem azért hívtalak fel! – védekezett zavartan. Maga elé kapta az összegyűrt ágytakarót, hogy elfedje meztelen testét és csupasz lelkét, miközben legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.
– Hé! Semmi baj, rendben? – egyenesedett ki Ethan. – Én vagyok a hibás, nem te – ütögette meg a mellkasát. – Én csak nagyon… Annyira gyönyörű voltál, ahogy ott álltál a napfényben, hogy… A francba – nevetett fel zavarában, ahogy sikertelenül próbálta begombolni a farmerját. Feladta a lehetetlen próbálkozást, lehuppant az ágy végére, és az arcát a kezébe temetve, frusztráltan felsóhajtott. – Ne haragudj rám! Egy kicseszett idióta vagyok. Tudod, Jilliannel mi hónapok óta nem… Kikészít a szexmentesség. Ez persze nem azt jelenti, hogy bárkire ráugranék, vagy ilyesmi – nézett fel és Kaitlyn látta a szemén, hogy őszintén beszél. – Te viszont annyira gyönyörű vagy, és ahogy ott álltál, nem tudom, mi ütött belém. Elborult az agyam, kívántalak… Őrült vagyok. És most meg itt makogok…
– Én is akartam – húzódott ki az ágy szélére Kaitlyn, a férfi mellé. – Téged akartalak. Tudod, én is régen voltam együtt bárkivel. Pedig nekem nincs is terhes barátnőm – próbált viccelni. – Az utolsó kapcsolatom, már ha annak lehet nevezni három hetet, több hónapja véget ért. És hiányzik a szex. De ez most nem volt a legokosabb dolog.
– Nem volt – sóhajtotta Ethan. – Jillian folyton féltékeny, pedig én soha…
– Tőlem nem fogja megtudni.
Hosszú percekig némán ültek egymás mellett, mint a gyerekek, akik egyszerű diákcsínyt akartak elkövetni, de tragédia lett belőle. Kaitlyn agyában annyi minden kavargott, hogy azt hitte, felrobban, és mellé még a szíve is kiszakad a helyéből. Ethan kívánta őt, akarta őt. De csak a testét, Kaitlyn viszont most már egészen biztos volt benne, hogy ő ennél sokkal többet akar. És azt is, hogy nem képes kitörölni az életéből a férfit, szüksége van rá, hogy maga mellett tudja, még ha csak kollégaként is.
– Tudom, hogy ami történt, azt nem lehet meg nem történtté tenni – törte meg a csendet remegő hangon. – De azt szeretném, ha ez nem változtatna kettőnk kapcsolatán. Az, hogy láttuk egymást meztelenül, pont olyan, mint…
Nem tudta befejezni, mert nem találta a megfelelő hasonlatot. Igazából fogalma sem volt, mit is akart mondani, főként, hogy itt sokkal többről volt szó, mert nem csak látta, hanem magán és magában érezte Ethan testét.
– Igazság szerint te előnyben vagy – szólalt meg Ethan.
– Amennyiben? – lepődött meg Kaitlyn.
– Te már kétszer láttál ruha nélkül – bökte ki a férfi, mire kirobbant belőlük a nevetés, amibe a megkönnyebbülés mellé némi hisztéria is vegyült.
Pár perc múlva érezhetően enyhült a feszültség, de az önvád, amit Kaitlyn érzett, szinte fojtogató volt, és ennél csak az volt a rosszabb, hogy tudta, nem csak benne dolgozik. És ami még dolgozott benne, azt le sem tudta írni, de máris gyászolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése