Illés TaMara - Válaszutasok
ELSŐ RÉSZ
12. fejezet
~ Kaitlyn ~
– Megvan már a ruhád? – huppant le Katie az egyik kagylófotelbe, miután nagy lendülettel beviharzott Kaitlyn irodájába.
– Leltári darab, ne törd szét! – nézett fel Kaitlyn az asztalán heverő mappából. Még négy cikk várta, hogy átolvassa és jóváhagyja, de úgy érezte, hogy az előző hat után kisebb fajta csodára van szükség, hogy pozitívnak ítélje a csapata jelenlegi teljesítményét.
– Hé, azért nem vagyok olyan nehéz! Sőt, már két kilót fogytam, hogy még jobban álljon rajtam az álomruha – vigyorgott Katie.
– Honnan tud lejönni rólad két kiló? – tátotta el a száját Kaitlyn.
– Rejtett helyekről – legyintett Katie. – Szóval, miben jön Hamupipőke a bálba?
Kaitlyn visszaejtette a kezében tartott papírlapot a mappába, mert Katie izgalmasabb volt, mint Bill cikke a királynő kedvenc kutyafajtájáról. Bár a felhozott téma, a party, amire a ruha kellett, viszont alulmúlt mindent.
Az Extra hagyományos nyárindító estjét szerinte rajta kívül mindenki várta. Az emberek fel voltak pörögve, bármerre ment az épületben, mindenki azt taglalta, hogy a meghívott hírességek közül ki fog eljönni és lesz-e élő zene. Persze a legfontosabb kérdés idén is az volt, hogy milyen lesz az italválaszték, és lesz-e idén is rákkoktél a büfében.
Mindig sokan vittek partnert magukkal, bár nem feltétlenül ugyanazt, mint a korábbi években, de voltak bőven, akik egyedül érkeztek „jobb a békesség” vagy „nem találtunk bébiszittert” alapon, bár Kaitlyn gyanakodott, hogy a legtöbbüknek egyszerűen nincs kivel partyra menniük. Vagy, mint ő, nem is akarnak senkit meghívni. A legújabb afférja Roberto-fiaskóként került be a „dolgok, amiről nem beszélünk” dobozba, miután kiderült, hogy a szépséges portugál üzletember sokkal inkább szépséges angol gigolo, és elvette a kedvét egy időre a flörtöléstől is, előzetes számításai szerint úgy száz évre. Nem mintha kapcsolatra vágyott volna, elég volt egy laza viszony, ahol nem tartoznak egymásnak semmivel, és a lényeg a szikra, a testi vonzalom, ami jó szexet ígért. De ezt rajta kívül nem kellett másnak tudnia, még Katie-nek sem. Aki most olyan kíváncsi arccal bámult rá a fotelből, mint egy kislány, aki először lép be Disneylandba.
– Nos, Hamupipőke ruhában megy a bálba, természetesen – tért ki a válasz elől Kaitlyn.
Katie hátravetette a fejét, de nevetés helyett csak egy gúnyos „hahaha” hagyta el a száját, majd felpattant, odasétált az asztalhoz, rátenyerelt, és a tekintetét Kaitlyn szemébe fúrta.
– Na, most komolyan!
– Komolyan ruhában megyek – mosolygott rá Kaitlyn, amitől Katie felmordult, mint egy macska. Ez rendszerint egy hosszú tiráda előszele volt, amit szerencsére megakadályozott a lány megszólaló mobilja.
– Nehogy azt hidd, hogy ezzel megúsztad! – bökött felé a mutatóujjával Katie, majd kimasírozott az irodájából.
Az estély napja végül elérkezett, Kaitlyn szerint túlságosan is gyorsan, és most már csak abban reménykedett, hogy gyorsan vége is lesz. Ha rajta múlik, akkor biztosan, mert esze ágában sem volt sokáig maradni. Meghallgatja a szokásos pohárköszöntőket, lefutja a kötelező udvariassági köröket, koccint, akivel illik, vált pár szót azzal, akivel muszáj, aztán gyorsan kimenti magát, és eltűnik. De addig is hozza a szokásos Kaitlyn Connors formát, udvarias lesz, mosolygós és elbűvölő, bár ezek közül csak az elsőt tudta garantálni.
Lila, színátmenetes, ujjatlan muszlin ruhájában és a hozzá készült stólában, kezében az apró borítéktáskával magabiztosan lépett be a terembe. A magabiztosságot a magassarkúja igyekezett megtorpedózni, ami máris azon dolgozott, hogy feltörje a sarkát. Csak egy napja vette, és nyilvánvaló volt, hogy baj lesz vele, de olyan gyönyörű volt és a ruhához illő, hogy nem volt szíve otthagyni. És persze magasabbnak és karcsúbbnak tűnt tőle, ami sok plusz pontot jelentett.
Mr. Burke nem fukarkodott, a bérelt rendezvényterem gyönyörű volt. Kaitlyn régen látott egyszerre ennyi virágot, gyertyát és mécsestartót, amitől hirtelen úgy érezte magát, mint egy tündérmesében, csak épp a tündérherceg nélkül. A terem hatalmas volt, és amerre nézett, kisebb csoportokba verődött embereket látott, és a névre szóló asztaloknál is sokan üldögéltek már. A bárpult előtt csoportosuló emberek között felismerte a magas Liamet és Katie-t. A vendégek között szlalomozva célba vette őket.
– És itt a főnök! – kurjantotta a férfi, amikor melléjük ért.
– Jó estét! – mosolygott Kaitlyn és máris jobb kedve lett, hogy közelebbről látta a jól ismert arcokat.
– Wow! Nézzenek oda! – kerekedett el Katie szeme, aki zöld ruhájában és vörös hajával olyan volt, mint egy vidám, sőt, a habitusából kiindulva huncut tündér. – Gyönyörű vagy! – járta körül Kaitlynt, aki érezte, hogy elpirul. – Szóval ezért titkolóztál! Kit akarsz elbűvölni? Csak nem a mi kis fotósunkat? – hajolt közelebb.
– Ez meg honnan jött? – döbbent le Kaitlyn, és önkéntelenül körülnézett, ki hallhatta még.
– Például onnan, hogy jók az antennáim? – kérdezett vissza Katie. – És hogy ismerlek? – vigyorgott, mint egy kanárit bámuló macska.
– Tévedsz. És talán mégsem ismersz eléggé – vágta ki magát Kaitlyn, és elsétált a bárpult felé egy pohár fehér bor reményében.
– Ugyan már! – lihegett a nyakába Katie, mint egy szagot fogott kopó. – Saját magadat becsaphatod, de engem nem – zárkózott fel mellé. – Megváltoztál, mióta Ethan színre lépett.
– Ugyan már! – utánozta Kaitlyn a barátnőjét, és beállt a bárpult előtti rövid sorba. – Az emberek folyton változnak.
– De nem te – bökött felé Katie, és az arca szinte diadalittas volt.
– Ne légy nevetséges! – rázta a fejét Kaitlyn. – Egy pohár félédes fehér bort kérek – mosolygott a bárpult mögött álló magas fiúra, aki úgy nézett ki, mint egy nyakigláb elsőéves gimnazista. – Én is változom. Mióta az Extránál dolgozom, meglehetősen sokat.
– Pfff… – fújt egy nagyot Katie, amitől a homloka előtt lebegő göndör hajtincsek táncba kezdtek. – Én csak az utóbbi pár hétre utaltam.
– Tessék, a bor, hölgyem – nyújtotta Kaitlyn felé a poharat a pultos fiú, ő pedig szinte mohón kapott utána és kortyolt bele a hűvös italba, ügyet sem vetve Katie várakozó arcára, aki tovább ütötte a vasat.
– Nos?
– Finom bor – kortyolt bele újra a pohárba, majd elindult a felállíott asztalok felé, amik között kiszúrta az ücsörgő Liamet és Bobot.
– Na, jó, látom, nem lehet veled értelmesen beszélni, de engem úgysem tudsz lerázni. Szóval, fogadjunk, hogy most már nem gondolod azt, hogy Ethan öntelt és rámenős, helyette úgy tartod, hogy magabiztos, nyitott és közvetlen – sorolta Katie.
– Oh, igen, hiszen ő az amerikai srác a szomszédból – bólogatott Kaitlyn.
A jelzőt Liam aggatta Ethanre, miután a csapat megállapodott abban, hogy egész biztosan róla mintázták az amerikai tévésorozatokban gyakran felbukkanó, a főhősnő szomszédjában lakó jóképű pasast, aki jófej, vicces, ugyanakkor művelt és jó beszélgetőpartner. Ezt Kaitlyn is elismerte, és nem egyszer kapta azon magát, hogy élvezi vele a közös munkát, sőt, a férfi gyakran meg is nevettette.
– És itt is van – mutatott az állával Katie a terem bejárata felé hirtelen, amikor odaértek a földig érő, fehér terítővel letakart, fényűzően megterített nyolcszemélyes asztalukhoz. – És nem egyedül.
Kaitlyn önkéntelenül követte Katie mozdulatát, talán túl gyorsan is, mert a lány felvillantott egy szemtelen mosolyt. De nem ért rá vele foglalkozni, mert a szeme rátapadt Ethanre és a belékaroló nőre. Ha le akarták nyűgözni a vendégeket, akkor nagyon jól csinálták, azt el kellett ismernie. Ethan fehér szmokingot viselt fekete nadrággal, a nyakkendője kifogástalanul állt, a haja fényesen csillogott. Még több méter távolságból is elképesztően vonzó volt, amit Kaitlyn igyekezett gyorsan kiverni a fejéből. De nem ment könnyen, és közben egy másik érzés is befészkelte magát az agyába. A féltékenység. A férfi mellett lépkedő nő ugyanis magas volt, Kaitlyn minimum 175 centi magasnak saccolta, a magassarkú cipő nélkül. Királykék estélyi ruhája úgy tapadt a derekára, mint egy második bőr, kiemelve a karcsúságát. Franciakontyba tűzöttt hajának vörös árnyalata kiemelte a bőre fehérségét, ami a gyertyák és lampionok fényében olyan volt, mint a porcelán. Azt nem tudta kivenni, hogy milyen színű a szeme, de fogadni mert volna, hogy zöld. Egy szó mint száz, a pár pont úgy nézett ki, mint ha épp leléptek volna egy magazin tökéletes embereket mutató címlapjáról.
– Azta! – rántotta ki a döbbent agyfagyból Liam hangja. – Ez aztán a belépő.
A férfi tátott szájjal bámulta Ethan párját. Kaitlyn örült, hogy van, aki nála kevésbé tudja vagy akarja leplezni a meglepetését. Legalábbis remélte, hogy az ő arca nem árult el semmit. A nő olyan érzéseket ébresztett benne, amikről úgy tudta, hogy több éve sikeresen eltemette őket. Féltékenység, önutálat, kisebbségi érzés. De most újra ott voltak, nagy erőkkel támadtak, és ő egyből mély ellenszenvet érzett Ethan barátnője iránt.
– Csukd be a szád, drága, mert elcsöppen a nyálad! – vetett Katie egy megsemmisítő pillantást Liam felé, és Kaitlyn most az egyszer egyet tudott érezni a férfival, aki végre képes volt egy értelmes mondatot kinyögni.
– Az amerikai srác tudja, hogy kell megérkezni, mi?
Kaitlyn helyeselve hümmögött, majd hirtelen összeakadt a tekintete Ethanével. Úgy érezte magát, mint akit rajtakaptak, de a férfi szélesen elmosolyodott, és karján a vörös démonnal elindult feléjük.
A nő közelebbről még szebb volt, és furcsán ismerős, de Kaitlyn tekintetét most, hogy már csak karnyújtásnyi távolságra volt, már sokkal inkább Ethan vonzotta. A férfi frissen borotvált, szép ívű arcával, nyugodt mosolyával, csillogó csokibarna szemével, Katie-től kölcsönözve a szót, szívdöglesztő volt.
Kaitlyn eddig is tudatában volt a férfi erős, karizmatikus kisugárzásának, de most valami új dolgot érzékelt, valami sokkal személyesebbet, amit nem tudott megmagyarázni. Remélte, hogy másnak nem tűnik fel, milyen erős hatást gyakorol rá Ethan, ezért védekezésül a topmodell kinézetű barátnőjére koncentrált.
– Jó estét! – lépett az asztalhoz Ethan, kezét párja karcsú derekán nyugtatva.
– Jó estét! Örülök, hogy eljöttetek – villantotta rájuk Kaitlyn a lehető legszélesebb hivatalos mosolyát.
– Örülök, hogy végre megismerhetlek. Jillian – jutott eszébe a nő neve, és felé nyújtotta a kezét.
A kölcsönös bemutatkozások után letelepedtek az asztalhoz, és Liam természetesen magához is ragadta a szót, amiért Kaitlyn hálás volt.
– A titokzatos barátnő – jegyezte meg a férfi. – Már kezdtük azt hinni, hogy nem is létezel.
– Miért? – kérdezte Jillian meglepetten.
– Mert az embered nem igazán reklámozott. Pedig ilyen szépséggel az oldalán minden férfi királynak érezheti magát, nem igaz? – kacsintott Liam Ethanre.
– Úgy tűnik, az én királyom nem dicsekvő fajta – rántotta meg a vállát Jillian.
Ethan udvarias mosollyal nyugtázta Liam megjegyzését, majd körülnézett a teremben és a tekintete megállapodott a bárpulton.
– Megyek, hozok egy italt. Te mit szeretnél? – fordult Jillian felé.
– Egy narancslét kérek.
Az új jövevény keltette kezdeti kényelmetlen pillanatok hamar elillantak. Liam, miután megtudta, hogy Jillian színésznő, faggatni kezdte a szerepeiről, és rájött, hogy már látta is a színpadon. Kaitlyn nem igazán tudott mit hozzátenni, mert ő a prózai darabokat kedvelte, így örült, maikor a beszélgetés átcsapott általánosabb és vidámabb témákra, és szokás szerint Liam vitte a prímet. Ethan csapatépítő tréninges lebetegedős sztorija után a fotós és Jillian a táncparkett felé vette az irányt. Liam pedig felnyalábolta az üres poharakat és elindult a bárpulthoz, hogy újratöltesse őket.
– Nagyon szép pár – intett a fejével a táncolók felé Katie.
– Tagadhatatlan – értett egyet Kaitlyn, és igyekezett nem bámulni őket.
– Mi a véleményed Jillianről? Szerinted illik Ethanhez? – támasztotta meg az állát Katie.
– Hogy érted? – próbált Kaitlyn időt nyerni. Legszívesebben azt mondta volna, hogy van egy nagyon nagy hibája a nőnek, az, hogy Ethanhez tartozik, de ilyet csak nem mondhatott.
– Szerintem nagyon jól mutatnak egymás mellett – engedte el a füle mellett a kérdést Katie. – Van közöttük egy jó adag vibrálás. De ez inkább testi, mint lelki eredetű.
– Mi az, felcsaptál valami hókuszpókuszos boszorkának? – képedt el Kaitlyn, mert ő csak annyit tudott megállapítani, hogy nagyon szépek együtt. – Honnan veszel te ilyesmit? Főleg, hogy most látod őket először együtt.
– Abból, ahogy egymásra néznek vagy egymáshoz érnek. Tiszta szexualitás. De nem látom közöttük a szoros érzelmi kapcsot. Vagyis nem kölcsönösen. Ethan egyértelműen gyengéden néz Jillianre, de ő nem foglalkozik a srác lelkével.
– Mi a fene volt a te poharadban? – kerekedett el Kaitlyn szeme. – Nagyon jó cucc, az biztos.
– Gin tonik. Semmi extra.
– És hány ilyet ittál már?
– Kettőt. Ja, nem. Hármat. Szóval nem sokat – vigyorgott Katie. – Egyébként hiába gúnyolódsz, tudom, miről beszélek. Nézd csak meg őket! – fordult a táncparkett felé.
– Nem fogom őket bámulni. És neked sem kellene!
– Lehet, hogy nem kellene, de nem tiltja semmi.
– Nekem igen. A jó ízlés.
– Én azt ma szabadságra küldtem. És tudósítok az én erkölcscsősz barátnőmnek – nézett rá Katie kihívóan mosolyogva.
– Kímélj meg! Egyébként hol van Liam? Ha már annyira párelemzel.
– Nyugi, mi még fiatal pár vagyunk, alig pár hetesek – emelte fel a kezét tiltakozásul Katie. – Még az ismerkedős fázisnál járunk, nem mélyült el a kapcsolatunk.
– Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy vagy összejöttök, vagy…
– Vagy?
– Kinyírjátok egymást – nevetett fel Kaitlyn.
– Hát, ez még mindig benne van a pakliban – kuncogott Katie. – Főleg, ha záros határidőn belül nem jön vissza a teletöltött poharammal.
– Látod, hol a sor vége? – képedt el Kaitlyn a bár felé nézve. – Van vagy 20 méter.
– Addig is van időnk nézni a műsort – legyintet Katie.
– Milyen műsort?
Válaszul Katie csak a fejével intett a táncparkett felé, de Kaitlyan nem volt hajlandó oldalra nézni.
– Nagyon szexi, ahogy Ethan simogatja Jillian hátát. Nagyon szép háta van egyébként, ha szabad megjegyeznem.
– Nem szabad! Egyébiránt mondj egy dolgot, ami nem szép rajta!
– Igazad van. Ethan is az, és szerintem elég gyakran van rajta, tehát… – nevetgélt Katie.
– Te nem vagy igaz! – képedt el Kaitlyn és érezte, hogy elvörösödik, hogy az agya egy hátsó szegletéből beúszott egy kép lelki szemei elé, amit fejrázással igyekezett elűzni.
– Na, látod, tudtam én, hogy érdekel a pasas – lelkendezett a barátnője, és Kaitlyn attól tartott, hogy örömében tapsikolni fog.
– Halkabban! – csitította, és gyorsan körülnézett, nem hallja-e őket valaki. – És tévedsz, mert nem érdekel – hazudta, reményei szerint meggyőzően. – Nem az esetem. És zárjuk le a témát, rendben?
– Rendben – bólintott Katie, de egyből meg is cáfolta saját magát. – Ha engem kérdezel, meglehetősen érzéki ez a tánc.
– De nem kérdezlek! Szörnyű vagy! Annyira, hogy innom kell valamit miattad. Most – pördült meg a székén Kaitlyn, és szinte pánikolva kezdte keresni Liamet a tekintetével.
– Dehogynem, Kaitlyn, dehogynem! Önmagadnak hazudhatsz, de a jó öreg látó barátnődnek aligha – vigyorgott Katie, mint a macska, amelyik nyitva találja a kanári kalitkáját. – Fülig belehabarodtál – hajolt közelebb az asztal fölött. – És én drukkolok neked! Hajrá, Kaitlyn! – tette hozzá, majd felállt és eltipegett a bárpult és Liam irányába.
Kaitlyn elképedve dőlt hátra. Katie megbuggyant, döntötte el. Vagy túl sok volt a gin a tonicjában. Ethan csak egy kolléga volt, semmi több. Egy kolléga, aki szimpatikus, megnyerő, de semmi több. Oh, de igen, nagyon csinos. De a lényeg, hogy mindaz, amit Katie mondott, nem igaz, és a féltékenység, amit Jillian vált ki belőle, csupán a magasságának szól és a testalkatának, amilyen mindig is szeretett volna lenni. Ethan pedig csak egy munkatárs. És cseppet sem számít, hogy láttam meztelenül, robbant be az agyába a csapatépítős jelenet, és azonnal érezte, hogy vér szökik az arcába. Erre nem feltétlenül kellett volna visszagondolni, mélyesztette körmét a tenyerébe zavarában, hogy elvonja a figyelmét az emlék keltette hatásról.
– Szabad?
A háta mögül érkező hangra zavartan rezzent össze.
– Mit? – kérdezte bambán. Megfordulva Ethan látta, aki felé nyújtotta a kezét.
– Egy táncot. Gondoltam, felkérem a szerkesztő asszonyt, ha már egyedül maradt az asztalnál.
– Ööö, igen… Vagyis nem kell – motyogta Kaitlyn zavartan. Remek, még dörgöld is az orrom alá, hogy egyedül vagyok, és nincs párom, akivel táncolhatnék, füstölgött magában.
– Nem kell? – vonta fel a szemöldökét a férfi, megnyomva a második szót.
– Úgy értem, hogy én jól elvagyok itt, mindjárt jönnek vissza a többiek, csak a bárba mentek. Ne érezd úgy, hogy szórakoztatnod kell! Törődj Jilliannel, hiszen ő a párod – szabadkozott ügyetlenül.
– Igen, de ez nem jelenti azt, hogy mással nem állhatok szóba, vagy nem táncolhatok. Jillian egyébként is kiment bepúderezni az orrát, vagyis momentán nincs táncpartnerem, viszont ez a kedvenc számom, úgyhogy gyere – nyújtotta a kezét ismét a férfi.
Menni fog, biztatta magát Kaitlyn, ahogy remegő térdekkel lépkedett a táncparkett felé Ethan kezét fogva. Annyira koncentrált arra, hogy egyenletesen, magabiztosan haladjon, hogy nem vette észre, amikor a férfi szembefordult vele, így beleütközött, és rálépett a lábára. Ethan felnevetett.
– Azt mondják, a férfi hibája, ha tánc közben a nő a lábára lép. Mivel mi még nem is táncolunk, nem tudom, ki a hibás, és, hogy merjünk-e ezek után egyáltalán belefogni?
– Elnézést!
Ahogy felnézett a férfi vidám tekintetébe, lassan lenyugodott.
– Reszkírozzuk meg, ha már eddig eljutottunk! Talán túléljük – mondta Ethan és átkarolta Kaitlyn derekát. Annyira természetes volt az érintése, mintha a testük már megszokta volna egymást, amitől a nő még inkább zavarba jött, és ösztönösen át akarta venni az irányítást. Ethan azonban nem hagyta, megállt, rámosolygott, majd ismét mozogni kezdett, és ő ezúttal hagyta, hogy vezesse, belesimult az ölelésébe, tökéletesen megbízva benne. Egy ütemet sem vétettek el, teljes összhangban mozogtak a zene lágy dallamára.
– Mi ez a dal? – kérdezte Kaitlyn.
– Fogalmam sincs.
– De az előbb azt mondtad, hogy ez a kedvenc számod – lepődött meg.
– Hazudtam. Máskülönben nem táncoltál volna velem – felelte Ethan csibészes mosoly kíséretében.
– A cél szentesíti az eszközt?
– Úgy valahogy.
A második dalt Kaitlyn jól ismerte, George Michael Careless Whispers című slágere az egyik örök kedvence volt. „I'm never gonna dance again,
Guilty feet have got no rhythm” dúdolta némán a szöveget, amikor a szeme sarkából meglátta a terembe visszaérkező Jilliant. A nő pillantása szinte azonnal rájuk siklott. Ahogy találkozott a tekintetük, Kaitlyn kihívást és erős lenézést látott tükröződni Jillian macskaszemében. A hatás drámai volt, összerezzent tőle, és kiesett a ritmusból.
– Mi történt? – nézett le Ethan. – Nem kell szó szerint venni a dalszöveget – viccelt. – Vagy leesett a táncos cipőd?
– Nincs táncos cipőm. Sok-sok cipőm van, de egyik sem a táncparkettre termett – rázta a fejét Kaitlyn. – Hiába, suszter maradjon a kaptafánál – mosolygott zavartan, azon töprengve, hogy biztosan jól olvasta-e Jillian arckifejezését, és közben rátaposott Ethan lábára. – A testi épséged miatt javaslom, hogy inkább üljünk le – szabadkozott, és elkapta a kezét a férfi válláról. – A barátnőd is visszajött, hiányolni fog. És az italok is megérkeztek – mutatott az asztaluk felé megkönnyebbülten, ám csalódottan.
Ahogy Ethan visszakísérte a többiekhez, furcsa érzés öntötte el. Ez volt a legbódítóbb első és egyben utolsó tánc, futott át rajta a gondolat. És ezzel számára az est legkellemesebb része le is zárult. Jillian is valami hasonlót érezhetett, mert ahogy leültek, szinte egyből fejfájásra kezdett panaszkodni, és közölte, hogy haza akar menni.
Amikor a pár elköszönt, Kaitlyn ugyanazt a mosolyt erőltette az arcára, amivel korábban üdvözölte őket. Tele volt a feje kuszasággal, és, bár ide-oda csapongó gondolatai szórakozottá tették, igyekezett koncentrálni és részt venni továbbra is a beszélgetésben, főként, amikor Mr. Burke az asztalukhoz telepedett.
Az este végül tovább tartott számára és jobban is alakult, mint tervezte, főként az után, hogy egy időre sikerült kivernie a fejéből Ethant. Éjfél után köszönt el a társaságtól, legutoljára Katie-től, aki sokatmondó félmosollyal jegyezte meg:
– Megmondtam, ugye? Hétfőn részleteket kérek! Mindent tudni akarok!
– Miről beszélsz? – adta az ártatlant Kaitlyn.
– Mindent láttam! Úgy simultatok egymáshoz, hogy az már nem is tánc volt, hanem eggyé olvadás. És nem csak én láttam, hidd el! Szerinted Jillian mitől kapott migrént? Ethan szerintem ma a kanapén alszik – vigyorgott Katie, és gyorsan faképnél hagyta, mielőtt Kaitlyn bármit mondhatott volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése